Ezt saját magamtól kérdeztem, miután már ideköltöztem, és két napig sírtam Algodonales után. De hát dolgozni kell. Egyszerűen hiányzik a rendes élet. Nem mindenkinek való ez a fenenagy szabadság. Én konkrétan bedepiztem tőle. Azóta vagyok jól, amióta elhatároztam, hogy munkát keresek. Csak ahhoz sajnos Gibraltár közelébe kellett költözni. Hívott pár fejvadász már akkor is, amikor még Algodonalesben laktam, de amióta ideköltöztem, jobban felpörögtek az események. Persze így is 2-4 hét egy kiválasztási folyamat. És vannak folyamatosan álláshirdetések a szakmámban, de azért pénzügyi területen nincs akkora túlkereslet a munkaerőre, van verseny. Én viszont tapasztalt és jó szakember vagyok, jó nemzetközi diplomával, előbb-utóbb csak összejön valami.
Naszóval, szomorkodtam egy kicsit, nagyon hiányzott Algodonales, a falu, az emberek, a főtér, az utcák, a hegyek, minden. Szerencsére pár nap után rájöttem, hogy hát én nem vagyok normális! Gyönyörű helyen lakom, más egész életében csak álmodozik arról, hogy akár csak egy hetet eltölthessen egy ilyen helyen.
Mert a hely elég jó. La Alcaidesa, tizenpár km-re északra Gibraltártól, a tenderparton. Leginkább villák és sorházak vannak, de akad egy pár apartmanház is a csóróbbaknak - én is béreltem lakást. Másfél km. a tengerpart (légvonalban kevesebb, mint egy, de ez egy hegyoldal, tekergős utcákkal). Szerintem Cleopátra a legöregebb autó az urbanizációban (így hívják itt az ilyen külvárosi vagy városon kívüli telepeket), elég csilivili itt minden.
Van egy főtér, kávézó és minimarket, olasz étterem, angol jellegű pub, gyógyszertár, ennyi. Meg van egy bícsbár. Kb. a duplája minden, mint Algodonalesben, de pl. Gibraltárhoz képest még kifejezetten olcsó. Azért kevesebbet fogok étterembe járni. Nem is olyan jó a konyha, mint Algoban. Befejezem az összehasonlítgatást, mert semmi értelme. Befejezem az összehasonlítgatást, mert semmi értelme. Befejezem az összehasonlítgatást, mert semmi értelme. x100 :)
A lakással óriási mázlim volt. Nem sok helyen hirdettek egy hálószobás lakásokat. Az enyém második emeleti (lift nincs, egy élmény volt a költözés), de a lejtő miatt, meg függőleges síkban is mindenhogyan eltolták a teraszokat. Így az enyém az egyik legjobb kilátás az apartmanházban! És a földszinti, bokorra és parkolóházra néző lakás ugyanennyi lett volna. Egységárasok, választhatsz az éppen üresek közül. És ez éppen üres volt.
Na akkor indulás, lemegyünk a főúton a térre, aztán a parti bárba, vissza hátul a golfpálya mellett a parkon át. Egyébként 10-12 perc a part, ha nem állok meg folyton fényképezni.
Először nézzünk ki az erkélyről. Igen, az ott egy félbehagyott építkezés, Andalúzia tele van ilyenekkel. Élőben mások az arányok, egyáltalán nem zavaró. És legalább nem építkeznek, nincs zaj :) Hegy több van, kb. Marbelláig ellátok. Kéne venni egy rendes fényképezőgépet.
Ez meg kicsit keletre fordulva. A szinteltolásoknak hála nekem ebbe az irányba is van panorámám.
Av. las Palmeras. Vajon miért?
Balra a mi kis csóró apartmanházunk, jobbra menőbb sorházak, és mindenhol tenger.
Elég sok a beépítetlen zöld terület, de ezek szerintem tervezettek, nem csak úgy parlagon maradtak. Ezek nem parkok, de azért nem is ős-dzsindzsa az egész.
La Alcaidesa nagy részét viszonylag egységesen tervezték, nem úgy volt, hogy felparcellázták, aztán építkezzen mindenki a telkén, ahogy akar. Meg is látszik.
Főút, vagy ilyesmi. Háttérben a faluközpont.
Főtér, kb. 200 méterre a parttól. Két étterem, egy minimarket/kávézó, megy gyógyszertár, meg talán egy ingatlaniroda. Meg szökőkút, mini vízesés. Algohoz képest kihalt, de azért itt is vannak emberek. ja igen: befejeztem az összehasonlítgatást!
Főtér a másik oldalról.
Gibraltár, a háttérben Afrika. Alig láttam a kijelzőt a napon, így nem sikerült lefényképezni a nyílt vízen várakozó hatalmas konténerhajókat. Elég látványosak. Naplemente után meg a fényeiket látni a tengeren.
Bar DBlanco. Péntekenként sushi night, de valami egészen furcsa felfogásban, latin-amerikai jellegű salsákkal. Meg van sonkás sushi meg ilyenek. Fúziós konyha, bár azt hittem, az már divatjamúlt. Érdekes volt, de nem lesz a kedvencem.
Feláldoztam magam, hogy legyen egy ilyen kép is. Ekkor jutott eszembe (miután mellettem hangolt a gitáros, nem volt nehéz emlékezni), hogy itt minden vasárnap este élőzene van. Gitár, dob (meg ilyen rázó-csörgő izék), kétemberes zenekar. Bosanova meg ilyen jazzes-latinos izék. Kicsit kommersz, viszont hangulatos.
Úton haza a golfpálya felé.
Arra számítottam, hogy még lesz nap, de némi maradványfelhőzet bekavart. Azért mutatok egy kis golfpályát.
út a parkon át
ez csak úgy megtetszett
A vakolat sok helyen lekopott a házról. Pedig nem régi a ház, szerintem egyszerűen csak silány munkát végeztek anno. És mivel jött a válság, és nem tudják túl drágán kiadni a lakásokat, nem is költenek a tatarozásra.
Azért egy közös medence nekünk is jutott. szerencsére csak este nyolcig használható. Ami azért jó, mert nem partiznak a medencénél éjszaka a népek.
És kertünk is van, és rendben is tartják, erre azért költenek.
Dolgozom! A bor egyébként nagyon rossz volt, a mosogatóban végezte. Pedig általában nem csinálok ilyet, tisztelem a munkát, ami benne van. De ez ihatatlan volt.
Az utcák erre nagyon kihaltak, még este és hétvégén is Napközben még értem, szinte mindenki Gibraltárban dolgozik, jóformán csak a nyugdíjasok és a kisgyerekes anyukák maradnak. Sok a brit, meg mindenféle nemzet, és az ő kultúrájuknak nem annyira szerves része az étterembe, bárokba járás, mint a spanyoloknak. De azért valami élet van, és ez nekem pont elég.
Megismerkedtem egy brit-kínai siklóernyős lánnyal (aki Algodonalesbe jár repülni, de valahogy mindig elkerültük egymást), általa egy argentin-amerikai lánnyal, aki a spanyoltanárom lesz itt, és az ő félig brazil, félig olasz barátjával. A többi meg majd jön magától, apránként. Jó lesz itt!
Akkor most jöjjenek a friss élmények. Majd talán pótlom a régebbieket is, de ez a nap szuper volt. Egyszer már voltam Gibraltárban, de akkor stresszes voltam a parkolás meg az állásinterjú miatt, nem sokat láttam, és nem is nagyon érdekelt.
El akartam tölteni egy stresszmentes napot Gibraltáron, meg akartam ismerni a jó parkolóhelyet, megnézni az alternatív útvonalat (a spanyol kétsávos körforgalom horror, mindenki megy, amerre lát) - szóval megkértem Lilyt, hogy ha megy munkába, szeretnék vele tartani, majd eltöltöm a napot egy kis shoppingolással, sétával, és vele jönnék vissza. Így is lett. Mármint hogy vele megyek meg jövök vissza. Én és az egész napos vásárolgatás.... Ismerhetném már magamat jobban is.
Én még a spanyol oldalon maradtam egy kicsit, elintéztem a lakcímbejelentést az önkormányzatnál (spanyolul, egyedül... ja és már otthoni netet is szereztem szintén spanyolul). Gibraltár nem nagy, de a határ utáni rész csúnya, forgalmas, ennek megfelelően zajos és büdös. Szóval ha valaki egész napos mászkálást tervez, szerintem megéri beruházni 2 fontot vagy 3 eurot egy retúr buszjegyre. (kivéve első alkalommal, akkor kötelező keresztülgyalogolni a reptéren. Máshol ilyet úgysem lehet, talán csak a fejlődő országokban.) Merthogy a félsziget tetejénél ott van kereszteben a reptér. Ha éppen forgalom van, lezárják a határt. Tök vicces. A fotókat a netről lőttem, az enyémek nem sikerültek.
Nagyon csajos téma jön, aki nem bírja, ugorjon egy bekezdést! Szóval mióta itt vagyok, úgy sikerült fogynom még egy ruhaméretet, hogy a súlyom nem csökkent, nem sokat sportoltam, és ugyan nagyjából ésszel ettem, de azt, amit megkívántam. Hülye mázli. Vettem is új farmereket, pulcsikat, pólókat. Az azonban csak az állásinterjú reggelén tudatosult bennem, hogy az összes elegánsabb ruhám... mint tehénen a gatya. Gondoltam, kell egy fekete, enyhén térd fölé érő ceruzaszoknya, vagy akármilyen ceruzaszoknya, az mégiscsak alapdarab. Talán nem a fast fashion boltokban, de valahol csak találok. Marks & Spencer, hurrá! Enyhén konzervatív ízlés, jó minőség, ez az én boltom! Na persze... Idén divat (nem tudom, otthon bejött-e már) ez a nyolcvanas évekbeli (biztos korábban is volt, de én erre emlékszem) nadrágszoknya vagy szoknynadrág vagy mi. Meg a halásznadrág full office look stílusban. És nincs szoknya, egyszerűen nincs. Néhány óriási harangszoknya, vagy Lolita stílusú mini, azok is nagy méretben. Gibraltárban az én európai 38-as méretem kicsinek számít. Pedig nem vagyok sovány, megvan még az a kis úszógumi, a kis párnácskák :) És sehol nem kaptam semmit! Pedig már bárminek örültem volna, ami szoknya, és fel lehet venni állásinterjúra.. Mondjuk a sehol három boltot jelentett odafele, meg még hármat visszafele, de akkor is!
Szóval feladtam a shoppingolást hamar, kicsit bóklásztam, és elvetődtem a felvonóhoz, ami felvisz a sziklára. Az eszembe sem jutott, hogy felgyalogoljak, nem vagyok én olyan sportos. Dehogynem, de az később jött... Gibraltár drága hely, csak az angoloknak olcsó az otthoni árakhoz képest. 9,5 font csak felfele, 12 font oda-vissza. Az eladó nagyon jó kereskedő, mikor az egyirányú jegyet kértem, közölte, hogy lefele másfél óra az út. Tudok annyit gyalogolni, de elég unalmas lehet, nyilván megvettem a retúrjegyet. Tökéletes árazás, eladási stratégia, marketingből ötös! Még talán a másfél órás visszaút is igaz, nagyon lassú sétatempóban, a szerpentinen. De láttam egy lépcsőt, lefele szerintem legfeljebb 20 perc, felfele max. a duplája, pedig én tényleg nem vagyok egy hegyi zerge. Sportosabbak, spórolósabbak nézzék meg a googlemaps-en.
Észak felé. A szikla keleti, a Földközi-tenger felé néző oldala teljesen meredek és tényleg szikla, a nyugati laposabb és fás-bokros. Ami ott van a tetején, na oda nem találtam meg az utat, majd legközelebb.
Ez a keleti oldal. A kép bal oldalán látszik az a rész, amit az angolok feltöltöttek a tengerből, a spanyolok meg erre jól berágtak. Halászat vagy környezetvédelem vagy politika? Én nem értek hozzá.
Hello Afrika!
Túloldalt Algeciras, a spanyol kikötőváros.
A háttérben La Linea de la Concepción, a határváros.
Röviden La Linea, röviden is fogok róla írni később, többet nem érdemes. Vagyis én még nem fedeztem fel benne sok érdekeset.
Persze azonnal letértem a kijelölt útról, de nem mindig volt benne köszönet. Az elején csak romos, szemetes erődmaradványokat találtam, ahova tök felesleges volt felmásznom, a kilátás ugyanolyan volt, csak körös-körül szemét, piszok.
Sebaj (az első "sebaj" ebben a posztban, figyelitek?), legalább meggyőződtem róla, hogy tényleg nincs ott semmim érdekes.
A legjobb egyenesen az O'Hara bástya felé menni, az ki van táblázva rendesen. Szép sétaút, csak a minibuszok elől kell félrehúzódni néha. Ez egy alternatív lehetőség, a felvonó aljában hirdetik magukat. Nem kell gyalogolni, elvisznek mindenhova, idegenvezetés, jobbra csodálkozz! Akinek tényleg nehéz gyalogolni, annak még jó is lehet, de amíg visz a lábam, én be nem szállok egy ilyenbe!
Ez itt a rendes turistaút, ez is eléggé adja.
A bástyára nem mentem fel, nem gondoltam, hogy megér plusz 3 fontot. De előtte már kérdezősködtem a szembejövőktől, hogy merre érdemes menni. (Én persze nem a rendes úton jutottam el odáig, de az a mászás is csak arra volt jó, hogy rájöjjek: felesleges volt. Sebaj...) A bástya bejárata előtt félig visszafordulva indul egy ösvény. Rengeteg figyelmeztetéssel, hogy a lépcsők nagyon rossz állapotban vannak, nem vállalják a felelősséget stb. Egyáltalán nem horror. Ebből az irányból főleg lefele kell menni. Kicsit sziklás, kicst köves, de majdnem mindenhol van kapaszkodó. A decathlonos balerinámban, oldaltáskával sem volt egy nagy feladat. Bár egy bokarögzítő jóól jött volna azért, de ez csak az én gyíkom, egészséges lábakkal nem para. Fel a szikla tetejére, aztán a keleti oldalon jórészt lefele a déli csücsökig. Itt egy kis mászás után visszatér az út a nyugati oldalra. A helyiek leginkább felfele jöttek, nekik ez egyfajta sport, felmászni a sziklára. És mindig örömmel adtak utat nekem, legalább volt indokuk pihenni egy kicsit. Ezt az első szembejövő mondta, a többinek meg én. Ez egy jó módszer, aki nem akar beszélgetni, annak nem kell reagálnia, de négyből három szívesen beszédbe elegyedett. Leginkább British English-ül, így itt is volt alkalmam egy kicsit szokni a kiejtést.
Szerintem direkt pózoltak. A hajót meg csak úgy odarendeltem, hogy teljes legyen a kompozíció.
Egyébként a négyfejű combizmom vagy mim azt mondja, a lefele útnak is volt sportértéke :)
Na megint nem tudom rendesen elrendezni a fotókat, béna vagyok. Mondtam már, hogy sebaj?
Ilyen volt az út nagy része.
A keleti oldal. Ha majd egy nullával többet nyerek, itt is lakom pár hónapot. Minden ház falának valami hajó volt támasztva. Nem láttam rendesen, de szerintem nem lepukkant halászhajók voltak.
Sajnos nem sikerültek a képek, de nagy élmény volt megfigyelni, ahogy a keleti oldalon a sirályok megtámadtak két vándorsólymot. Nem vagyok ornitológus, de az ösvényen vannak tájékoztató táblák flóráról, faunáról, és azok szerint vándorsólymok voltak.. Általában van egy alapzaj, tenger, sirályok. Szél jelen esetben kevésbé, lee oldal, de van valami. Leginkább a lábam elé néztem az útviszonyok miatt, a panoráma kedvéért sűrűn meg-megálltam. Egyszer csak iszonyú vijjogás-visítozás. Valahogy odakeveredett két gyönyörű ragadozómadár. Nem tudom, talán el akarták kapni a fiatalabb példányokat. Sorban szálltak fel a szikláról a sirályok, és nagyon durván nekiestek a sólymoknak. Voltak vagy százan. Sólyomból kettőt láttam, de elég nagy volt a kavarodás, és fotózni is próbáltam, sikertelenül. Félelmetes volt és gyönyörű, és hálás vagyok, hogy láthattam. Nyilván a sólymok a repülés nagymesterei, de azért a sirályok is értenek hozzá egy kicsit, úgyhogy beletellett pár percbe, amíg el tudtak menekülni.
Még egy kis Afrika.
Ez már a nyugati oldal megint, de a déli vége. Cuki kis erőd, majd ezt is meg kell nézni.
Az út majdnem vége egy betonúthoz csatlakozik, ami visszavisz a városba. Nem tudom, mennyi idő, mert volt egy ösvény felfele, és én meg akartam nézni, hova vezet. Nagyjából vissza a felvonóhoz, de előtte van egy szuvenírbolt, meg egy barlang. Itt már kicsit fáradt voltam, visszakaptattam majdnem a teljes szintet, amit lefele mentem, a táska a nehéz volt, meg úgyis itt fogok dolgozni (remélem), úgyhogy barlang helyett vissza a felvonóhoz, ami jelen esetben levonó, de az Borsodban meg matrica, úgyhogy ezt inkább itt hagyom abba...
Ja igen, így néz ki a cable car. A fel-levonó.
Na és a majmok! Az egyetlen, Európában őshonos majomfaj. Szóval nem betelepítettek. És van egy olyan mondás, hogy addig fog Gibraltár Nagy-Britanniához tartozni, amíg élnek majmok a sziklán. Ez egy brit hiedelem természetesen, legalábbis nem tudok róla, hogy a spanyolok lődöznének a majmokra, hogy visszakapják ezt a pár négyzetkilométert. Én nem nagyon szeretem őket (mármint a majmokat, a spanyolokat bírom), mivel éltem Kenyában, és ott igencsak erőszakosak tudnak lenni, főleg, ha élelmet sejtenek a turistáknál. A páviánoktól kifejezetten félek, agresszív kis dögök. De ezek nem páviánok, etetik őket, és megszokták az embereket. Sőt, egyesek kifejezetten kameraérzékenyek. Kivéve az, amelyik egy darab spárgával a kezében felugrott a felvonó ablakára, de mire sikerült beszállnom, továbbállt. Itt van azért néhány.
Mondom, hogy kameraérzékeny. Sajnos a napra már nem figyelt.
Igen, az ott az anyuka hasán egy majombébi.
Kis színes, gyűjtőknek. A lényeg, hogy lassan kell menni.
Ez még viszonylag olcsó. Csak gluténos :(
Le, vissza a városba. Ott meleg van (lent nem fúj a szél), nyugalom (az egy másik város lehet) és fény (kisütött megint a nap). Mondtam már, hogy drága a hely? Főleg az algodonalesi két és féleurós tapasok után. Hát itt egy kávét kapsz ennyiért.
Lássuk a várost. Van egy Main Street, egy csomó üzlettel, amit két perc alatt lehet megunni. Ámbár az emberek különbözőek: van, aki a végtelenségig tud nézelődni a műszaki boltokban, az italok között vagy a parfümériákban. Nagyon vicces egyébként, hogy néhány bolt úgy hirdeti magát: duty free. Miközben egész Gibraltár vám- és áfamentes. Jellemző, hogy a műszaki boltok a bevásárlóutcában főleg kisméretű cikkeket tartanak, amik simán elférnek zsebben, kistáskában. És a határon, vissza Spanyolországba, senki nem megy azon a folyón, ahol az elvámolnivalót kellene bejelenteni.
Ja igen, a lényeget nem írtam: Gibraltár félig EU, különös jogállású terület. Munkajogi és vízumszempontból Nagy.Britannia (tehát nem Schengen, de EU), viszont vám- és adó, meg sok egyéb szempontból nem tartozik az unióhoz. Cigaretta, parfüm, műszaki cikk, üzemanyag: aki a határnál lakik, rendszeresen átjár ezekért. Egy bizonyos összeghatárig vámmentesen be lehet hozni Spanyolországba (vagyis a "rendes" EU-ba) mindent, pl. egy tank bezin, egy karton cigi. Egyébként még nem tapasztaltam komolyabb ellenőrzést. Az majd nyilván akkor lesz, amikor megpróbálom hazahozni az új ájfonomat (vagyis soha, az almát csak megenni vagyok hajlandó).
Elfelejtettem, hogy ez mi. De egy pici téren áll, és szemben volt az őrségváltás. Két, kb. 20 éves fiú puskával a vállán kiabált egymásnak valamit nagyon angolul, aztán az egyik elment. Nehéz volt nem röhögni, de megálltam.
A főutcán kívül van még egy Irish Town, de igazából ez is egy utca. Két párhuzamos utca É-D irányban a félsziget közepe tájékán, amit mindenféle Lane-ek kötnek össze. ha egy utcával lejjebb vagy feljebb mész, már ki is értél a belvárosból.
Tényleg semmi érdekes.
Ha pedig kiértél a belvárosból ott már tényleg nincs semmi. Én persze a blog kedvéért megtettem:) Vannak ilyen modern épületek, meg semmilyenek. Általában megéri letérni a turistaútvonalakról, felfedezni a város igazi arcát. Talán a Gibraltár a kivétel, talán pont itt kell a járt úton maradni. Egy napot megér, és ha erre jár az ember, kár kihagyni. Ez volt az első (második, de majdnem első) benyomásom. Talán megváltozik a véleményem a jövőben, ki tudja?
P.S. (vagyis U.I., de nem mar beszelni madzsar). Nyilván a karcsú vitorlások a legszebbek, de én bírom az indusztriális dolgokat, legyen az hajó, épület, kikötő, akármi. Ezeket kifelejtettem, és most már nem akarom beszúrogatni a megfelelő helyre.
Időrendben ugyan Olvera előbb jönne, de már a repülésről akarok írni!
Elment sok időm a lakáskereséssel, meg az elveszett irataim pótlásával (vagyis a nyomozással, hogy melyiket hogy lehet pótolni). Meg amúgy is olyan idő volt, hogy lehetett ugyan repülni, de nem olyan jókat, inkább foglalkoztam mással. Ráérek :) De aztán csak egyre nagyobb volt a vágyakozás, az ügyeim is sínen voltak, vagy legalábbis én már nem tehettem semmit a dolgok előmozdítása érdekében, szóval irány a levegő!
Leginkább Gerardoval és az ő német (meg német anyanyelvű svájci és olasz) vendégeivel repültem Montellanoban. Ez egy pukli Algodonalestől 30 km-re ÉNY-ra, kb-. mint a mi Kétágúnk. Abban is hasonlít rá, hogy van egy alsó starthelye, ami erős szél esetén igen hasznos. Az eredeti starthely ÉK irányú, de É szélben is startolható. Időközben csináltak K és DK starthelyeket is, sőt, hamarosan lesz DNY is. Kis tisztások ezek, de azért jó, hogy vannak, pl. akkor is befordult keletire a szél, amikor ott voltunk.
Ez a rendes ÉK starthely,a képet a googlen lőttem
Aztán a Fairplay csapat érkezésével beköszöntött az igazi tavasz! Mindjárt az első napon összejött egy távocska. Ami végül is egy kitekerés volt a Montellanoban hegynél (némi lejtőzés és helyben tekerés után végül beindult az idő). Ezerpárszáz méterig tekertem egy termiket (tengerszint felett), aztán begyengült a termik, vagy csak én vesztettem el a magját, de nem értem el a felhőalapot. Azért nem hiányzott olyan sok. Mindenesetre úgy éreztem, muszáj megnéznem, a következő felhő vajon mit ad. Mondjuk nem volt az a vonalzóval rajzolt felhőalap, sebaj, azért elindultam. Jónás Csabi meg utánam, de ezt akkor még nem vettem észre. Csabi képei, ezúton is köszönöm.
kár, hogy pont kiesek a termikből, sebaj :)
elindultunk
Valami gyengét találtam, de nem volt elég. Sajnos a szélirány eltartott az úttól, és annyira nem voltak ígéretesek a kumók, hogy bevállaljak több kilométer gyaloglást. Így azt a taktikát választottam, hogy 500 méter magasan elkezdtem oldalazni a műút felé. Pont ki is értem. Nemsokára leszállt Csabi is nem messze. Elindultunk visszafele az út mellett, hátha találunk egy stoppolásra alkalmas helyet. Pár száz méter gyaloglás után láttuk SörRobit csomagolni, illetve Radványi Karcsit leszállni. Szépen összeverődtünk :) Azért 17 km összejött. Kb. idáig jutott az, aki nem akart belerepülni a nagy semmibe. A kevésbé kényelmesek azért messzebb jutottak.
Aztán ott ültünk négyen az út mellett, várva, hogy majd előkerülnek a többiek. Stoppolni nem sok értelme lett volna négyünknek. Állítólag amúgy sem sűrűn állnak meg errefelé, kivéve, ha lány vagy (és nem három férfi van melletted). Szóval békésen várakoztunk, amikkor egyszer csak megáll mellettünk egy kisbusz, hogy elvigyen-e minket Algoba. Ő volt Jos (vagy Josh?), 60+ éves holland, és már elég sok éve itt lakik. Fogta magát, feladta az állását, bepakolt az autójába, és Algodonalesbe költözött. Mintha már írtam volna efféle történeteket ezen a blogon... És ő is Rafánál tanul spanyolul, de csak hobbi szinten, heti egyszer mennek hozzá négyen.
Mivel a gps-em nem rögzítette a tracklogot (szokásos műszerpara, bár aznap meg sem néztem), belinkelem Robiét. Én is kb. ezt repültem, csak egy kicsit jobban eltértem az úttól, és később fordultam vissza.
Csabi lőtte leszállás után, mint egy windows háttérkép. Pár hónap múlva minden sárga meg barna lesz.
Azért Robi is örült a távocskának.
Nem siklóernyősök kedvééért: a térképet át lehet váltani műholdas nézetbe (A TOPO-XC beállítást át kell állítani hibridre), illetve a jobb felső sarokban levő nagyítóval teljes képernyőre. van alul egy diagram, az mutatja, hány óra van (UTC), és milyen magasan vagyok (vagyis itt Robi) a tengerszinthez, illetve a talajhoz képest. Ezen a diagramon mozgatva az egeret megjelenik fent egy kis siklóernyős figura, és mutatja a térképen, hogy éppen hol járunk. Illetve fordítva is működik, ha a térképen az útvonalra állítjátok az egeret, lent egy függőleges szaggatott vonal mutatja a diagramon, hogy időben és magasságban éppen hol járunk. Jó játék :)
Ja, és itt van egy siklóernyős szlengszótár, kicsit régi, sok kifejezést én már egyáltalán nem használok, de azért hasznos lehet a későbbiekben:
Másnap, pénteken életem egyik legszebb repülésében volt részem. Nem volt nagy táv, de annyi élmény ért, alig győztem feldolgozni. Sajnos mivel előző nap meg sem próbáltam letölteni a tracklogomat a gps-ről, nem vettem észre, hogy nem is rögzít. A telefonomon meg nem kapcsoltam be az xc trackert, még nem távra készültem, csak egy kis korai lecsúszásra, esetleg lejtőzésre, a kezdődő gyenge termikek megtekerésére. Korán volt még, 12 sem volt, amikor startoltam, a bemelegítés után még vissza akartam menni a starthelyre, hogy induljon a rendes repülés. Ennek megfelelően csak egy softshell dzsekiben indultam el, és a szélálló kesztyű alá sem húztam fel a polárt. Sebaj :)
Elég jól tartogatott, 15-20 perc alatt már szép kis kumó volt a hegy felett kb 1600-as alappal, ez jó jelnek ígérkezett. Először elindultam nyugatnak, hogy majd valami kis háromszöget összehozok. A szél begyengült és megfordult, ezért visszakerültem a starthelyhez. Kissé a starthely alá érkeztem, hát egy élmény volt a lee oldali rázós termikekben kitekerni, de szerencsére nem kellett túl közel menni a hegyhez, és az aspen 4 is egy elég barátságos ernyő. Csukogatott néha, de egyáltalán nem reagált durván a csukásokra, és hamar ki lehetett hozni.
Újfent használom Robi repülését, csak én ugye az elején kicsit jobban elkolbászoltam északnyugatra, és nem jöttem vissza. Szóval itt a link, én meg folytatom a leírást.
Nem volt erős a szél, gondoltam, elrepülök a tóig, meg vissza. Esetleg, ha nagyon adja, Twin Peaks-ig. Néhány kép egy korábbi fAirplay túráról, forrás: sikloernyozes.com illetve https://www.facebook.com/Sikloernyozes illetve Juhász Katalin :)
DK oldal
az én kis falum
Lago de Zahara
Twin Peaks
És itt van egy idei fénykép is SörRobitól, kb. én is ezt láttam az út elején:
Elértem a hegyeket, örültem nagyon. Mivel sokan mentek tovább DK felé, hát én is elindultam. Azt láttam, hogy akik alacsonyra kerültek, azok mind nagyon girhelnek, ezért minden gyenge emelést megtekertem. Úgyis irányba vitt, és nem siettem sehová. Az volt a célom, hogy ne kerüljek 1500 méter alá (ekkor már feljebb volt a felhőalap, kb. 1800-on). Aztán Twin Peaks és Ronda között a hágó előtt csodát láttam. Legalább száz keselyű kőrözött mindenhol, a felszíntől a felhőalapig. Akármerre néztem, közel és távol keselyűket láttam. Meg 3-4 pilótát szanaszét. Meg is mutatták, hol erősebb az emelés. Mármint a keselyűk. Volt, amelyik játszott is, megindult felém, aztán pár méterre tőlem befékezett, láttam a hasát meg a lábait. Semmi fenyegetést nem éreztem, egyértelmű volt, hogy ez csak játék. Korábban tekertem már együtt 3-5 keselyűvel, de ez valami elképesztő volt. És rá kellett jönnöm, hogy érzelgős öregasszony vagyok én már, kicsit el is sírtam magam a plexi alatt a nagy boldogságtól. Tényleg veszek már egy sisakkamerát, vagy legalább viszek magammal fényképezőgépet. Szerencsére találtam egy jó kis videót. Persze nem adja teljesen vissza az élményt, de érdemes megnézni:
Nekem ez nem akar elindulni, úgyhogy beszúrom a linket is a biztonság kedvéért: itt a keselyűs video
Aztán megérkeztünk Ronda fölé. Ott már kb. 2000 méteren volt a felhőalap. Itt találkoztam SörRobival, szóval van tanúm, hogy ott voltam :) Egy Philipp nevű német sráccal tekertünk ki együtt a város felett. Aztán mire végiggondoltam, hogy mi is legyen, ő már Robival el is indult visszafelé. Nem volt túl erős szél. Vagyis gyenge sem volt, de a termikekben azért könnyen lehetett előre haladni, és azért voltak. Visszaindultam a hágó felé, vagyis kinéztem egy szimpatikus felhőt. Talán nem voltam elég türelmes, jobban alá kellett volna menni, elvégre szembeszél volt, de én elég hamar feladtam az első kísérletet. Rájöttem, hogy én már nem akarok többet a napról. Ez egy csodálatos repülés volt, és én megfagytam, lefagytak az ujjaim, fáradt vagyok, minek erőltessem? Kimentem a felhő alól a napra, és szép lassan nekiálltam leépíteni a magasságom. Nem akartam spirálozni, még fület se csuktam, egyszerűen élveztem a látványt. Valamennyire tartogatott is, így eltelt egy kis idő, mire 1300 alá süllyedtem. Ekkor már kezdtem felmelegedni, és kicsit ki is pihentem magam, de sajnos beigazolódott, amit korábban sejtettem: alacsonyról már nehéz visszakapaszkodni. Nem is nagyon erőltettem, kicsit körberepültem a várost. Kb. ilyen volt, amikor már sok magasságot vesztettem (és sajnos elfelejtettem, hogy honnan mentettem le a képet, ezúton is elnézést kérek a szerzőtől):
Aztán kinéztem egy szimpatikus leszállót, közel a főúthoz, olyan helyen, hogy meg tudjon állni, aki fel akar venni autóval. Láttam ugyan egy másik ernyőt leszállni a mező túlvégén, de tudtam, hogy nem magyar, és úgy gondoltam, hogy ha stoppolni kell, azért egyedül nagyobb esélyem van (önző vagyok, tudom), ha meg jönnek érte, úgyis itt jönnek el mellettem, észrevesznek. Jól okoskodtam, pár perc múlva láttam Gerardot a kisbusszal elhajtani a többi pilóta felé (időközben még leszálltak páran), és visszafelé meg is állt mellettem, még össze se csomagoltam. Szóval a hazajutás is könnyen ment.
Este elég nagy buli sikeredett, a La Bodeguitában kezdődött, Pepe bárjában folytatódott, folyt a tequila, de én nagyon fáradt voltam, egykor már kidőltem, úgyhogy a bárpulton táncolós részekből már kimaradtam. Csak egy képet töltök fel az estéről:
Nem is értettem, másnap miért volt mindenki annyira fáradt, hiszen én jót aludtam, és nem volt semmi bajom. Mármint másnap :) Mindenesetre az esős napot senki nem bánta igazán. Nem szakadt az eső, csak nem volt olyan repülős idő.
Estére szerencsére elállt az eső. Nagy szerencse, mert ez volt a karneváli hétvége a faluban, és a szombat volt a fő nap. Előző este csak pár jelmezest láttunk, meg nagy buli volt, szombaton volt az igazi felvonulás. Ami úgy néz ki, hogy teherautókkal és gyalog felvonultak a főtér körül, aztán ott meg is álltak, mert amúgy elég kicsi a falu, nem nagyon volt hová menni :) Azért látványos volt így is, szólt mindenhol a zene, és látszott, hogy mindenki nagyon készült, nem csak úgy összedobtak valami jelmezt egy nap alatt. Kata képei kicsit (sokkal) jobban sikerültek, mint az enyémek. Forrás: sikloernyozes.com illetve https://www.facebook.com/Sikloernyozes
Vasárnap újabb starthely, El Bosque. Igazából megint lehetett távot menni, Robi be is bizonyította, majdnem sikerült hazaérnie, Zaharáig jutott, ami gyakorlatilag a szomszéd falu. Én úgy ítéltem meg, hogy elég rövid a felhők életciklusa, odafele az úton meg sok körbekerített legelőt láttunk, ahol ugye lehetnek bikák, nekem meg két évvel ezelőtt már kijutott belőlük... szóval maradtam a hegynél, néha kimentem előre, néha vissza, egy kicsit északra, egy kicsit délre. Egy 1:50 perces, 10 km-es cikkcakkot sikerült összehoznom, Nagyon élveztem, szép volt a táj, szagoltam felhőt (nem kellett túl magasra menni érte, főleg nem a síkság felett), tekertem keselyűkkel (ha nem is olyan sokkal, de azért voltak), szóval szép kis nap volt. Adta volna még, nem lerohadtam, csak helyi repülésből pont elég volt ennyi, és leszálltam.
Hétfőn az erős szél miatt egy rondai városnézéssel kezdtünk. Amit én kihagytam, mert inkább vásárolni akartam, mivel kifogytam az összes nadrágomat :) Roxiék úgyis jönnek húsvétkor, akkor majd írok bővebben Rondáról. Azért beszúrok két képet kedvcsinálónak.
Ja és Zaharát is megnéztük, de erről is majd máskor írok, így is elég hosszú ez a poszt. Csak pár kép az első fAirplay túráról:
Kedden újra Montellano. Erős szelet írtak, ezért a csapat korán indult, de nekem spanyolórám volt reggel, így csak később indultam utánuk. Lehetett repülni kora délután is még, de aztán nyugatiasra fordult a szél, ami oda nem jó, Algoban meg erős volt. Azért végül is ez a nap is repülhető volt, csak az esti gyogyi maradt el.
Végül is a hat napból négy teljesen jól repülhető volt (talán még egyet lehetett volna erőltetni, de minek kopp gyorsítón egy helyben állni El Bosque fölött, három szuper nap után főleg), és három napon is lehetett távot menni! Szóval szerintem eléggé adta ez a túra.
Szerdán hajnalban és is elindultam Málagába, két embert a yarisomal vittem ki a reptérre (vagyis odafele Robi vezetett). Emlékszem, hogy a korábbi években milyen szomorú voltam, amikor véget ért a túra, és elindultunk kifelé a faluból. Depis voltam még egy hétig hazaérkezés után is. Most viszont tudtam, hogy Málagában nem repülőre szállok, hanem egyszerűen megfordulok, és jövök haza!
